Hétfő óta valamennyi Rákos és Pilisvörösvár között közlekedő S76-os járat esetében visszaállt a kalauz nélküli rendszer, ősszel pedig további járatokon valósul meg a jegyvizsgáló nélküli közlekedés.
A magyar kormány elkötelezett a nők és férfiak közötti egyenlőség és együttműködés erősítése mellett, valamint a testi-lelki-szellemi egészség védelme iránt – erről beszélt a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára az Európai Unió soros elnöksége alkalmából rendezett tanácskozáson Budapesten.
Szombaton és vasárnap futóverseny miatt forgalomkorlátozás lesz Budapesten – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.
A fejlesztéspolitikai döntéseknél is komoly szerepet játszik a mesterséges intelligencia (AI) – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter hétfőn Budapesten, az AI Summit 2024 rendezvényen.
A 2024-es párizsi paralimpián minden korábbinál több versenyszámot és magyar paralimpikont mutatott meg csatornáin a közmédia. Az M4Sport élő közvetítései, a Nemzeti Sportrádió és a Nemzeti Sport tudósításai több millió emberhez jutottak el.
A tervezettnél öt nappal korábban, már szerda délután – várhatóan 13 órakor – visszaadják a forgalomnak teljes szélességében a Kőröshegyi völgyhidat – közölte a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. az MTI-vel.
Reggeltől délig sok lesz a felhő a keleti országrészben, ahol zivatarok is kialakulhatnak. A Dunántúlon erős szélre kell készülni. A legmagasabb nappali hőmérsékletre a Tiszántúlon lehet számítani 23 és 28 fok között. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 7 és 13 fok között várható – olvasható a HungaroMet Zrt. oldalán.
Harmadfokú az árvízvédekezési készültség hétfőtől minden budapesti Duna-szakaszon - közölte a főpolgármester a Facebook-oldalán.
Megkezdődött a Duna tetőzése a Szigetköznél, Nagybajcsnál pedig csütörtökön napközben várják 855 centiméter körül az áradó folyó tetőzését – mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A Duna magas vízállása miatt az M2-es metró nem áll meg a Batthyány téren, illetve a 19-es és a 41-es villamosok közlekedése is megváltozott – emlékeztetett a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) péntek reggeli közleményében.