Az üzemanyagárak továbbra is a szomszédos országok átlagárai alatt maradtak, a családok védelme érdekében a kormány továbbra is folyamatosan nyomon követi az árak alakulását – erősítette meg pénteki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A kormány a családok érdekében letörte a háborús üzemanyagárakat, amelynek eredményeképpen ma a lakosság a benzin esetében 48 forinttal, míg a gázolaj esetében 41 forinttal tankolhat olcsóbban áprilisi, illetve februári csúcsértékeikhez képest.

Az NGM leszögezte, hogy a kormány álláspontja változatlan: elfogadhatatlan és igazságtalan, hogy a magyar családok többet fizessenek az üzemanyagért, mint a szomszédos országok lakosai. Ezért a kormány folyamatosan nyomon követi és elemzi az üzemanyagárak alakulását.

A Központi Statisztikai Hivatal pénteken közzétett adatai szerint Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 595 forint volt, azaz 14 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban tapasztalt 609 forintos átlagár. A dízel üzemanyag heti átlagos ára Magyarországon 607 forint volt, ami 1 forinttal került kevesebbe, mint a szomszédos országokban látott 608 forintos átlagár.

A Nemzetgazdasági Minisztérium a KSH jelentése alapján megállapította, hogy a benzin és a gázolaj esetében is teljesül a kormány elvárása, azaz az üzemanyagárak a szomszédos országok átlagárai alatt vannak. A kormány továbbra is fontosnak tartja az együttműködést az üzemanyagkereskedőkkel, egyszersmind bízik abban, hogy az üzemanyagkereskedők a jövőben is a szomszédos országok átlagának szintjéhez igazítják saját áraikat.

A Budapest rovat további hírei

Ötven százalékkal magasabb összegben vehetik igénybe a családok 2025. július 1-jétől a családi kedvezményt. Az emelés automatikus, teendőjük csak azoknak van, akik az adóelőleg-nyilatkozatban...
A Szent István körúton folytatódik a nagykörúti villamosvonalak felújításának következő, előre tervezett szakasza, szombattól a 4-6-os helyett egy szakaszon pótlóbusz közlekedik.
A kormány ősszel létrehozná a Mesterséges Intelligencia Hivatalt, amely egyúttal az Európai Unió mesterséges intelligenciáról szóló rendeletének hazai átültetését is szolgálná. A hivatalról egyelőre...
Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség Program – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára az M1 csatornán hétfőn.
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán – közölte a Budapesti Közlekedési...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást végeznek ezen a hétvégén, a Karinthy Frigyes úton pedig kertészek dolgoznak, ezért változik a villamos közlekedése – közölte a...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), jövőre a jelenleginél nagyobb területen elektromos rásegítésű kerékpárokkal bővül a szolgáltatás – közölte...
Június 24-én újra mozgásba lendül a Margitsziget! A Margitszigeti Atlétikai Club és a Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítvány (MOSA) közösen hív minden korosztályt egy különleges nyáresti...
2025. augusztusától felújított, modern és energiahatékony irodák, üzlethelyiségek bérelhetők megújuló Késmárk utcsai (XV. kerület) irodaházunkban.
A 2026-os költségvetési törvényjavaslat összegző módosító javaslatát tárgyalja ma az Országgyűlés, amely ezt követően szavaz is az előterjesztésről, meghatározva a jövő évi büdzsé főszámait – írja...

A címlapról

Ötven százalékkal magasabb összegben vehetik igénybe a családok...
A Szent István körúton folytatódik a nagykörúti villamosvonalak...
A kormány ősszel létrehozná a Mesterséges Intelligencia Hivatalt,...
Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség...
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.