Az általános iskolás csapatok versenyében a Bolyai 2-es csapata, a középiskolások viadalában a Trefort iskola „Papi” elnevezésű csapata győzött azon a katasztrófavédelmi versenyen, melyet a Tichy Lajos Sportcentrumban rendeztek meg kedden délelőtt.

A Kispest Önkormányzata által szervezett versenyen az öt általános iskolai és öt középiskolás csapatának tagjait és a kísérőpedagógusokat Vinczek György alpolgármester köszöntötte. Az alpolgármester sikeres versenyzést kívánt a diákoknak és megköszönte az iskolák, a pedagógusok aktivitását.

Dr. Csatári Bálint, az önkormányzat közbiztonsági referens lapunknak elmondta: a tizenkét állomásból az esős időjárás miatt tíz várta a gyerekeket. Az elméleti és gyakorlati állomásokon katasztrófavédelmi, polgári védelmi, KRESZ, elsősegély-nyújtási, árvízvédelemi ismeretekből vizsgáztak a csapatok. Versenyen kívül a lézer lövészetet is kipróbálhatták a csapatok.

A megmérettetést támogatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dél-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltsége. A Budapest Fővárosi Védelmi Bizottság, a kerületi tűzoltóság, a rendőrség, a vöröskereszt, a honvédség munkatársai is részt vettek az állomások lebonyolításában.

Az általános iskolák versenyében a Maarif iskola „Piros, fehér, zöld” csapata végzett a harmadik helyen, megelőzve a Vass iskola „Kommandósok” elnevezésű csapatát. A viadalt a Bolyai iskola 2-es csapata nyerte. A középiskolás versenyben a Maarif iskola „Zsiráf” csapata lett a harmadik, második helyezést ért el a Ganz 2-es csapata, és első lett a Trefort „Papi” elnevezésű csapata.

A díjakat Szilas Kincső, a Közművelődési, Köznevelési, Sport és Ifjúsági Bizottság (KKSIB) elnöke, valamint Domokos Gábor, a Környezetvédelmi és Városüzemeltetési Bizottság (KVB) elnöke adták át. A győztes csapatoknak a Gulliver Étterem és a La-Guna Étterem és Pizzéria ajánlott fel egy-egy pizzavacsorát. A második helyezést elért csapatok a Shopmark bevásárlóközponttól kaptak ajándékokat. A versenyzőknek Kolozsi Péter tűzoltó őrnagy köszönte meg a részvételt.

A versenyen a Budapest Főváros Védelmi Bizottság két különdíjat is kiosztott. Az általános iskolák közül a Vass iskola „Kommandósok” csapata, a középiskolák közül a Ganz iskola 1-es csapata lett az első a tájékozódási futásban, a legjobb időért járt a különdíj.

Résztvevők:

Általános iskolás csapatok: Maarif Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium, Kispesti Vass Lajos Általános Iskola (2 csapat), Kispesti Bolyai János Általános Iskola (2 csapat).

Középiskolás csapatok: Maarif Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium, BMSZC Trefort Ágoston Két Tanítási Nyelvű Technikum (2 csapat), BGSZC Ganz
Ábrahám Két Tanítási Nyelvű Technikum (2 csapat).

 

Még több hír Dél-Pestről

Pesterzsébeti Nyár 2025 – Ingyenes koncertek a Duna-parton és a Kossuth Lajos téren!
Óriási érdeklődés mellett kezdődött májusban, és ezen a héten ért véget az önkormányzat ingyenes, 65 év felettieknek szervezett okostelefon-kezelői tanfolyama, amely 64, csoportonként 16 fővel...
Tisztelt Ferencvárosi Polgárok! Tájékoztatjuk Önöket, hogy az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény 15/B. § (1) bekezdése alapján július 1-je...
Akár felújítás, akár új építkezés zajlik a közelben, sok kérdés, kellemetlenség és bizonytalanság merülhet fel. Ki ellenőrzi a zajszintet? Hol lehet jelezni, ha a közteret használják vagy...
A Kispest 154. születésnapja alkalmából rendezett ünnepi képviselő-testületi ülésen adták át az idei kitüntetéseket délután a KMO-ban. Kispest díszpolgára lett dr. Cselik Ágnes Eszter, Csernyánszky...
Több szervezet összefogásával tartottak bejárást Szigetcsúcson, hogy közösen mérjék fel a Kis-Duna-part jelenlegi állapotát és a szükséges intézkedéseket. A szemlét a vízről kezdték meg, majd a...
A BRFK XIX. kerületi Rendőrkapitányságának állományába tartozó, és az elmúlt időszakban kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtott munkatársak kaptak jutalmat csütörtökön a Városháza dísztermében.
Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei pályázatot hirdet múzeumi kulturális menedzser munkakör betöltése mellett a József Attila Emlékhely szakmai vezetői feladatainak ellátására kiegészítő...
A hagyományoknak megfelelően a tombolasorsolással ér véget az önkormányzat gyermeknapi rendezvénye vasárnap a központi játszótéren. A tombola fődíját, az elektromos rollert idén a bolyais Urbán...
Van ferencvárosi lakcímkártyád? Akkor a kerület vendége vagy a Budapest Park koncertjeire! Szerdán indul az igénylés, íme a május-júniusi választék:
A május második felében több ferencvárosi utca is sorra kerül a faltól falig takarítás keretében. A munkálatok ideje alatt kérjük, hogy az érintett utcákban ne parkoljanak, a gépjárműveiket pedig az...
Ismét a Pénzügyőr Sportegyesület X. kerületi Kőér utcai sporttelepén jártak a Kispesti Egyesített Óvodák (KEÓ) gyermekei. Ezúttal egy mini sportágválasztóra hívták az óvodásokat.
Időpont: 2025. május 23. (Péntek) 17:00 Helyszín: Emlékezés tere . Ünnepi beszédet mond: Székely Zsolt Ferenc, a Budapest Pesterzsébet-Klapka téri Református Egyházközség lelkipásztora.
A Képviselő-testület döntése alapján, kerületünk lakosai részére, a nagy érdeklődésre tekintettel ismét megszervezésre kerül a térítésmentes kezdő, haladó angol és német nyelvtanfolyam, valamint az...
A rendőrkávé illata Zugló, Józsefváros és Ferencváros után most Pesterzsébetre is átterjedt. A XX. kerületi Önkormányzat Közművelődési, Egészségügyi és Szociális Osztálya már kezdi is főzni.
Május 5-étől dr. Sipos-Tóth István, a Csepeli Ingatlanhasznosító Nonprofit Kft. (CSIHK) vezetője.
Tisztelt pesterzsébeti lakosok! Szeretnénk a figyelmükbe ajánlani a Csili Művelődési Központ májusi programjait.
Az általános iskolás csapatok versenyében a Bolyai 2-es csapata, a középiskolások viadalában a Trefort iskola „Papi” elnevezésű csapata győzött azon a katasztrófavédelmi versenyen, melyet a Tichy...

A címlapról

Ötven százalékkal magasabb összegben vehetik igénybe a családok...
A Szent István körúton folytatódik a nagykörúti villamosvonalak...
A kormány ősszel létrehozná a Mesterséges Intelligencia Hivatalt,...
Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség...
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.