Csaknem két hónapra hétköznaponként is megnyílik a pesti alsó rakpart. A mozogni és kikapcsolódni vágyók június 21-től várhatóan augusztus 15-ig autómentes környezetben használhatják Budapest egyik legszebb, világhírű panorámával büszkélkedő területét.

Nyáron idén is megnyílik a Jane Haining rakpart az Eötvös tér és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között, ahol programok sora várja az érdeklődőket. Hétvégente a Margit híd és az Erzsébet híd (Irányi utca) közötti autómentes rakpartszakaszt vehetik birtokukba a fővárosiak és az idelátogatók – olvasható a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleményében.

A közleményből az is kiderül, hogy népszerű célpont a Pesti alsó rakpart: a látogatottsági adatok alapján több tízezer embernek biztosít kikapcsolódási vagy sportolási lehetőséget. Ezért is kéri a BKK a kerékpárral vagy rollerrel közlekedőktől, hogy fokozottan figyeljenek a gyalogos felnőttekre és gyermekekre.

Így változik a közlekedés
A Jane Haining rakpartra június 21-től a nyári rakpartnyitás végéig nem hajthatnak be a gépjárművel és taxival közlekedők. A Pesti alsó rakpartot legegyszerűbben a Hungária-körgyűrűn lehet elkerülni, a belvárosban gépjárművel közlekedőknek pedig a Kiskörút, illetve a Budai alsó rakpart használatát javasolja a BKK.

Hétköznap az észak felől érkezők az Eötvös térnél térhetnek le a rakpartról, a déli irányú közúti forgalom hétköznap és hétvégeken egyaránt az Irányi utcai lehajtón térhet a rakpartra, míg a Közraktár utcától északi irányba közlekedők a Havas utcánál hagyhatják el azt.

A BKK az automatizáltan beérkező közúti adatok elemzése alapján megállapította, hogy a Pesti alsó rakpart korábbi nyári megnyitása csak néhány belvárosi ponton okozott érezhető mértékű forgalmi változást. A legjobban érintett hatásterületen

a forgalmi volumen átlagosan 2 százalékkal nőtt, az áthaladási sebesség pedig 7 százalékkal csökkent,

de a város úthálózata jól kezelte a változásokat. Az adatok azt mutatják, hogy forgalom képes volt alkalmazkodni a rakpart megnyitásához.

Grillezés, közösségi programok, placemaking
A Valyo (Város és Folyó) civil szervezet is részt vesz a rakpart emberközpontúvá tételében. A Jane Haining rakpart Lánchíd és Erzsébet híd közötti szakaszán ideiglenes közteret, pihenőparkot alakítottak ki, „mely közelebb hozta az embereket a városi terekhez és a folyóhoz”, írják az oldalukon. Gyalogosok és bringások, kicsik és nagyok, két- és négylábúak egyaránt jól érezhetik magukat: korzózás, grillezés, esti séta, beszélgetések, közösségi programok zajlanak itt.

„A RAKPART projekt a téralkotás (placemaking) névre hallgató urbanisztikai irányzat jegyében született. A téralkotás a városlakók által nem használt területek újraértelmezését hivatott elősegíteni, ideiglenes eszközökkel és szabadidős tevékenységekkel mutatta meg a lehetséges jövőbeni használati módokat. A pesti alsó rakpart hosszú távú felújítása egy élhető és emberközpontú főváros lehetőségét hordozza magában.”

Megújulhat a rakpart
A BKK tavaly ősszel benyújtotta pályázatait az Id. Antall József rakpart és az Erzsébet híd alatti terület fejlesztésére. Kedvező elbírálásuk esetén indulhatnak majd a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárások. A BKK azt tervezi, hogy a Jane Haining rakpart megújítására is benyújtja a pályázatát. A rakpart teljes körű átépítése az Európai Unió komplex klímaadaptációs és közterület-megújítási programjának finanszírozásával valósulhat meg.

 

Még több hír a Belvárosból

Csaknem két hónapra hétköznaponként is megnyílik a pesti alsó rakpart. A mozogni és kikapcsolódni vágyók június 21-től várhatóan augusztus 15-ig autómentes környezetben használhatják Budapest egyik...
Másfél órás nagykoncertet ad, huszonegy dalt játszik el a Hiperkarma június 21-én a Hétszer7 Fesztivál záróestéjén a Klauzál téren. Mindenkinek élményt adó, táncolható műsorral készül a huszonöt...
A rászoruló embereket felkaroló alapítvány javára gyűjtenek a június 18-i koncerten a H13-ban.
Lezárult a kerület gyerek- és ifjúsági részvételi programját megalapozó, EU által támogatott első szakasza, ám a JóKer lényegi elemeit a továbbiakban is támogatja és fejleszti a Józsefvárosi...
Immár hagyománnyá vált, hogy az Erzsébetvárosi Irodalmi Ösztöndíj nyerteseit az Ünnepi Könyvhéten mutatják be először. Június 15-én, a Vörösmarty téri nagyszínpadon hirdették ki a győztesek neveit,...
A Vegazzi Specialty Pizzeria egy tisztán növényi alapanyagokat használó pizzázó – talán ez a legkevésbé rendkívüli a helyben.
A Józsefvárosi Önkormányzat július 2-ig várja a jelöléseket a 2025-ös kerületi kitüntetésekre. A személyek és közösségek kiemelkedő teljesítményét 7 kategóriában ismerik el.
A következő hetekben csütörtökönként lombritkítási munkálatokat végeznek a Nagy Fuvaros utcában a JGK Zrt. tájékoztatása szerint, várhatóan július 10-ig.
Bár a jó idő kicsit visszavett a hét elején, ne feledjük, itt a strandidő – és már a strand is adott hozzá.
Egy átmeneti park: az Atenor-beruházás építési telkén a munkálatok megkezdéséig napvitorlás park várja a helyieket, és azt, aki a Századosnegyedben jár. Az önkormányzatnak és a lakóknak egyéb előnye...
A LePKE Egyesület közös reggelizésre hív minden érdeklődőt a Rákóczi téri Vásárcsarnok elé június 21-én és július 5-én 9 és 12 között.
Nem városnézésre érkezett a kerületi köztisztasági cég tízfős delegációja a cseh fővárosba május közepén. A három napot tapasztalatcserére, a jó gyakorlatok keresésére fordították, a zöldítésről,...
A jó idővel újraindult a Hívd a nagyit is! torna: a kerületi óvodásoknak és nyugdíjasoknak biztosít lehetőséget közös, vidám, frissítő szórakozásra.
Palántákat ültetni, gyomlálni, kertészkedni érkeztek önkéntesek május 16-án délelőtt a Peterdy utcai Idősek Bentlakásos Otthona udvarába.
Megható pillanatok, méltó elismerések és John Lennon-dalok tették emlékezetessé az idei pedagógusnapi ünnepséget Terézvárosban. Az Eötvös10-ben megtartott rendezvényen Soproni Tamás polgármester az...
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) június 1-től drágábban adja a vonaljegyet, a gyűjtőjegyet, és az időalapú jegyek ára is nő.
Az időpontfoglalás az Auróra utcai Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központba (JEK) hasonló módon üzemel, mint eddig, azonban kiegészült a rendszer egy új szereplővel, a JIR-rel, így lazultak a...
Erzsébetvárosban arra törekszünk, hogy a lehetőségeinkhez képest gondoskodni tudjunk mindazokról, akik nehéz helyzetbe kerülnek. Az elmúlt években ezért alakítottuk át a szociális ellátási...

A címlapról

Ötven százalékkal magasabb összegben vehetik igénybe a családok...
A Szent István körúton folytatódik a nagykörúti villamosvonalak...
A kormány ősszel létrehozná a Mesterséges Intelligencia Hivatalt,...
Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség...
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.