Hiába próbálta az önkormányzat több esetben is a közterületek rendjét, a kerület arculatát, városképét védeni, a parlament egy év végi törvénymódosítással ezzel két lényeges ponton is szembement.

Ennek ellenére folytatódik a küzdelem az utcákat elcsúfító molinók és a rendetlenül hagyott Telekom-fülkék ellen.

A decemberi testületi ülésen a megelőző időszakról szóló beszámolójában Soproni Tamás polgármester két olyan sajnálatos eseményre is felhívta a figyelmet, amely nehezíti az önkormányzatnak a rendteremtés érdekében tett törekvéseit. Ezek egyike, hogy az épületek homlokzatát elcsúfító – igaz, a társasházaknak jelentős bevételt hozó – reklámhálók ügyében a parlament ismét kitolta az eddigi türelmi időt. Egy másik döntéssel pedig, gyakorlatilag személyre szabott törvényhozással, megtiltották egy korábban elfogadott, a telefonfülkéket érintő szabály alkalmazását.

 

Nem ezt akarják


„Én értem, hogy mindig kitolják a moratóriumot, de szerintem ez szomorú. Jobban meg kellene becsülnünk Budapest városképét, épületeit, és hogyha mi kerületként már rengeteg pénzt adunk a felújításukra, akkor jó lenne, ha látnánk is ezeket, és nem csúfítaná el őket mindenféle reklám – mondta a testület előtt Soproni Tamás. – A másik ügyben az történt, hogy szeptemberben módosítottuk a rendeletünket oly módon, hogy megtiltottuk az utcabútorokká minősített telefonfülkéken való reklám megjelenítést. Ennek az egyik oka az volt, hogy tapasztalatunk szerint a cégnek egyetlen oka van a fülkék fenntartására: hogy ebből bevétele van. Azt reméltük, így a Telekom is azért fog lobbizni, hogy ne kelljen fenntartani ezeket a fülkéket. Sajnos nem ez történt, a gyanúm szerint azért lobbiztak inkább, hogy tiltsák meg nekünk, hogy megtilthassuk. Elszomorít, mert ez is az utcaképről szól, és arról, hogy a pénz, a céges lobbi többet számít, mint a terézvárosiak. Mert az itt élők nem akarják, hogy ezek a telefonfülkék ott legyenek. Vagy ha már ott állnak szerte a körúton, akkor legalább ne lehessen őket közterületi vécéként használni.”

A polgármester által említett két változás ugyanabban az úgynevezett salátatörvényben jelent meg, vagyis egy olyan jogszabályban, amely egyszerre módosít több törvényt, a címe is „egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról” szólt, és december 22-én jelent meg a Magyar Közlönyben. A két változás hátterét Dudás Mónikával, a polgármesteri hivatal településképi osztályának vezetőjével bontottuk ki.

 

Kinyílt egy kiskapu


A 2016 júliusában elfogadott településképi törvény gyakorlatilag Terézváros egész területén megtiltotta a molinók kihelyezését. A jogszabály egészen pontosan – adta meg a precíz kifejezéseket az osztályvezető – azt mondta ki, hogy fokozott védelem alatt álló területen lévő közterületen és magánterületen reklámhordozó, valamint reklám nem helyezhető el. Márpedig az Andrássy út világörökségi védettsége, valamint a majdnem a teljes kerületre kiterjedő védőterületi státusz fokozott védelemnek minősül. Azonban a törvény megjelenésekor sok társasház arra hivatkozott, hogy már korábban szerződést kötött a molinók kihelyezésére, ezért egy módosítással kijelöltek egy tűrési határidőt, ameddig kint lehetnek ezek a reklámok. Csakhogy ezt a határidőt a parlament elkezdte tologatni, igaz, úgy tűnt, tavaly év végével lejár a türelmi időszak – tette hozzá Dudás Mónika. Azonban az Országgyűlés az említett salátatörvénnyel ismét lehetővé tette a molinók kint maradását – természetesen azokét, amelyekre már korábban megkötötték a szerződést –, most egészen 2025. június 30-ig.
Az osztályvezető hozzátette, az önkormányzat keze gyakorlatilag megvan kötve a szabálytalan óriásreklámok ügyében: a törvény szerint a polgármesteri hivatal a reklámok kihelyezése után 15 napon belül értesíti a kormányhivatalt. Eljárást ezekben az ügyekben azonban – Terézváros esetében – kizárólag a fővárosi kormányhivatal VI. kerületi hivatala folytathat le. 2022-ben négy épületről le kellett szedni a reklámokat, azonban fél éven belül kettőre vissza is kerültek a városképet elcsúfító hálók.

A főváros és Terézváros is keresi a fellépés lehetőségét. Az előbbi rendeletben kötötte közterület-használati hozzájáruláshoz a fővárosi közterületekkel határos épületek homlokzatán a járdák fölé benyúló molinókat. A VI. kerület pedig azzal él, hogy az újonnan kiírt felújítási pályázatokon olyan társasház már nem kaphat támogatást, amelynek a homlokzatát óriásreklám borítja. És van egy másik eszköz is a hivatal kezében, fejtette ki Dudás Mónika: településképi kötelezési eljárás indult, és a kiszabható legnagyobb bírságot is kirótták már egy társasházra a reklámokat megvilágító reflektorok miatt. Azok ugyanis technikai berendezések, a törvényi türelmi idő nem vonatkozik rájuk, és településképi bejelentéshez kötöttek.

 

Tiltott, de mégis szabad


A molinókhoz hasonlóan a telefonfülkék ügyének is az idézett településképi törvényhez van köze. Történt ugyanis, hogy Terézváros fel akart lépni a kerületet elcsúfító, leginkább közvécéként funkcionáló egykori fülkék ellen, amelyeket a tulajdonosuk, a Magyar Telekom nem tart rendben, azonban reklámfelületeket értékesít rajtuk. Érdekes a törvényi szabályozás, világított rá Dudás Mónika: világörökségi területen reklám nem helyezhető ki, utcabútor azonban igen, és az utóbbiak felületének legfeljebb kétharmadára reklám is kitehető. A képviselő-testület tavaly úgy módosította településképi rendeletét, hogy a telefonfülkék utcabútoroknak minősülnek, az utcabútorokon pedig megtiltották a reklámokat.

Azonban erre a lépésre mintegy válaszul a decemberi 22-i törvénymódosítás kivette az önkormányzat kezéből ezt a lehetőséget. Ugyanis mostantól a településképi rendelet nem tartalmazhat olyan rendelkezést, amely az utcabútorok reklámhordozóként vagy reklámhordozót tartó berendezésként való használatát, azon hirdetés közzétételét a vonatkozó kormányrendelet előírásainál nagyobb mértékben tiltja vagy korlátozza. Ezt pedig nehéz másképpen értelmezni, mint hogy megtiltja a tiltást Terézvárosnak.

Az önkormányzat jelenleg nem tehet mást, mint hogy a testület január 31-ig módosítja a településképi rendeletét a fentiek szellemében. Dudás Mónika azonban felhívta a figyelmet arra, hogy azt a szintén tavaly meghozott rendelkezést nem érinti a törvény, amely az utcabútorok rendben tartására kötelezi azok tulajdonosait, így a koszos fülkék után továbbra is bírságot szabhat ki a kerület.

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír a Belvárosból

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) új épületének, a Katasztrófavédelmi Intézet Speciális Képzési Központjának alapkőletételén jelentette be az egyetem rektora a Ludovika Gyűrű kialakítását is....
A nagy érdeklődésre való tekintettel újabb palántaosztást szervezünk Erzsébetvárosban!
Döntsön ön is, ki kapjon díjat idén kiemelkedő egészségügyi munkájáért Terézvárosban!
Az önkormányzati és európai parlamenti választással egyidőben nemzetiségi önkormányzati választás is lesz. A választáson azok voksolhatnak, akik szerepelnek a nemzetiségi névjegyzékben.
Februárban rollerbolt nyílt a Bródy Sándor utcában, s megkerestük a tulajdonosát, hogy mit lehet tudni a rollerbiszniszről. Semsey Ágnes beszélt nekünk arról is, hogyan vett tőle rollert egy...
Kereskedett mostanában a Facebook erre használt felületén, a Marketplace-en? Akkor szinte biztos, hogy megkörnyékezték csalók. Az egyre gyakoribb csalások ellen lehet védekezni, ha nem akarjuk...
Ínycsiklandozó illatok, egyedi ízek és jó hangulat, azaz ki főzi a legjobb erzsébetvárosi pörköltöt?
Vasúti bérletre pályázhatnak a fiatalok, akik ebben a tanévben töltik be a 18. életévüket.
Napra pontosan nyolcvan évvel azután, hogy a nácik elhurcolták a Vörösmarty utcából, emléktáblát és botlatókövet avattak Jane Haining tiszteletére. A skót misszionáriusnőnek az volt a “bűne”, hogy...
Lakástulajdonosként mit szólna, ha elégedetlen lenne a társasházkezelővel vagy a közös képviselővel, de nem tudná akár 10 évig sem leváltatni? A Corvin sétányon több új építésű társasházban is ez...
Csökkent a bűncselekmények száma Józsefvárosban – ez derült ki a kerületi rendőrkapitányság éves beszámolójából az április 18-án tartott képviselő-testületi ülésen. A korábbiaktól eltérő, csupán...
Miben különböznek a női és férfi szerepek a roma családoknál, mint a nem romáknál? Vagy szerintük is a nőnek a konyhában a helye? Csakúgy, ahogy a magyar társadalom sugallja. Balogh Adrienn cikke.
Emléktáblát kapott Erzsébetvárosban a Magyar Költészet Napján (április 11), József Attila születésnapján a költő, a magyar líra óriása.
Belváros-Lipótváros Egyházi Épületekért Közalapítvány Kuratóriuma pályázatot ír ki a Kuratórium által meghatározott 33.700.000,- forint alapítványi vagyonra a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V....
Nyomoz a rendőrség egy társasház feljelentése nyomán, a ház (egykori?) közös képviselője, Gondos Judit rendszeresen egy olyan céggel végeztette el a házbeli felújítási munkákat, mellyel a...
Két terézvárosi rendőr segítségével jött a világra egy kisbaba néhány hete egy kórház hátsó bejáratánál. A tettre kész egyenruhásokat Soproni Tamás polgármester fogadta irodájában és ajándékkal...
A Lefkovicsék gyászolnak című filmben többek között a humoré, az emberi kapcsolatok törékenységéé és a mindent elsöprő szereteté a főszerep. A rendezővel, Breier Ádámmal beszélgettünk a gyászról, a...
Első, és lehet, hogy utolsó olimpiájára készül Szép Balázs, Terézváros sportolója. Az öttusázó nemcsak a párizsi részvételért küzd ezekben a hetekben, de komoly döntés előtt is áll: a játékok után...

A címlapról

Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik...
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.

Terézváros TV