Mintegy tízéves előkészítési, szakmai egyeztetési, tervezési és telektulajdon-rendezési időszakot követően megkezdődhet a Budaörsi úton megvalósuló új, kétszintes közúti csomópont építése. A munka még az M4-es metróprojekt része, és elősegíti majd a kelenföldi intermodális csomópont, ezáltal az M4-es metróvonal elérését.
A Fővárosi Önkormányzat útfelújítási programjának részeként két ütemben megújul a kispesti Ady Endre út a Baross utca és Rákóczi utca között. Ez az idei legnagyobb útfelújítási munka a fővárosban, hiszen az útalapon át a járdákig minden megújul. Az Ady Endre út meglehetősen rossz állapotban van, amelyen már a kátyúzás és a részleges javítás sem segít. Az útszakasz a XIX. kerület fontos közlekedési útvonalaként nem csak a közvetlen földrajzi környezetében lakók közlekedését biztosítja, hanem fontos közlekedési kapcsolatot teremt az Üllői úttal párhuzamosan a Havanna lakótelep számára is.
Elfogadta a Normafa Park fejlesztését lehetővé tevő törvényt az Országgyűlés hétfőn.
2013. október 4-én, pénteken reggel átadta a forgalomnak az új Növény utcai közúti csomópontot a XXII. kerületben a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF). Az új aluljáró közvetlen és biztonságos kapcsolatot biztosít a Nagytétényi útról a 6-os úton keresztül az M0-s autóút irányába.
Az iskolakezdés napjától, 2014. szeptember 1-jétől, hétfőtől ismét átszállás nélkül lehet utazni Dél-Buda villamosvonalain, a 18-as, a 41-es, a 47-es és a 48-as járattal, amelyeken június közepe óta az 1-es villamos meghosszabbítási munkái miatt kellett az Fehérvári út/Hengermalom út csomópontban átszállni. Ahhoz, hogy a villamosvonalakon újra kényelmesen, teljes vonalon lehessen utazni, a Fehérvári úton, a Hengermalom utca kereszteződésének két oldalán kialakított ideiglenes végállomásokat megszüntetjük, az új
A Tarlós István főpolgármester által pénteken bejelentett intézkedési terv keretében hétfőtől a Budapesti Közlekedési Központ számos ponton módosít a forgalmi renden. Hétfő reggeltől Budapest több pontján enyhülhetnek a forgalmi torlódások: a reggeli csúcsidőben ismét három sávot használhatnak az autósok az Árpád hídon Pest irányában, a Flórián téren is megváltozik a forgalmi rend a Vörösvári út gyorsabb haladása érdekében, jelzőlámpákat hangolunk át, fokozottan együttműködünk a BRFK-val.
A főpolgármester intézkedett és türelmet kér. A felújítások második hulláma még több lezárást hoz.
2013. október 15. Mintegy felére csökkent azon fővárosi lakások száma, ahová nem tudott bejutni a kéményseprő, azonban még így is 53.000 budapesti ingatlanban nem tudták kollégáink elvégezni az éves ellenőrzést.
Az épületrészben élményfürdő lesz szaunákkal.
2014. október 5-én, vasárnap 20:30-tól 0:00-ig lezárják a Rákóczi híd Szerémi út felé haladó mindkét forgalmi sávját a Schönherz Mátrix rendezvénye miatt, ezért a gépjárművel Pestről Budára érkezők csak a Pázmány Péter sétány–Dombóvári út–Budafoki út útvonalon haladhatnak tovább Dél-Buda felé. A Rákóczi hídon az ellenkező irányban nem lesz korlátozás. A forgalomkorlátozás az erre közlekedő 103-as autóbusz forgalmát nem érinti.
Nem lesz állandó útvonala, nem lesznek megállói, telefonhívásra megy, november 4-én indul Aranyhegyen.