Budapest, te drága!

- Részletek
- Írta: mti.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Programok, események
Péntektől látható a budapesti Műcsarnokban A Tér/Erő - II. Építészeti Nemzeti Szalon című kiállítás, amelyen a magyarországi építészet elmúlt öt évét mutatják be közel kétezer négyzetméteren csaknem 800 építész munkáival, fotókkal, rajzokkal, ismertető szövegekkel, számos plakettel és több videobejátszással együtt.

- Részletek
- Írta: mti.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Programok, események
A Sziget fesztivál idei költségvetése meghaladja a tízmilliárd forintot - mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője a rendezvény csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy a nagyszínpados fellépőkre 500 millióval többet tudnak költeni, mint tavaly, és két olyan nap is lesz, amelyre két kiemelt kategóriás főfellépő, headliner jut.

- Részletek
- Írta: ujbuda.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Programok, események
Május első hétvégéjén tartják a Budapest100 idei programját, amely ebben az évben a BAUHAUS építészeti irányzat köré épül. A csatlakozó épületek és programjaik a rendezvény idején szabadon és ingyenesen látogathatók.

- Részletek
- Írta: mti.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Programok, események
A hazai és a külhoni nemzeti értékek, hungarikumok népszerűsítésének támogatására, valamint a Kárpát-medencei hagyományos öltözetkultúra továbbörökítésére megjelent az idei hungarikum pályázat - tájékoztatta az Agrárminisztérium sajtóirodája hétfőn az MTI-t.

Tízéves a Ludovika Fesztivál
Lejárt- Részletek
- Írta: mti.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Programok, események
Szombaton ismét megrendezik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) és a MH Ludovika Zászlóalj közös szervezésében a hagyományos Ludovika Fesztivált. A 2009-ben újjáélesztett, immáron tízéves rendezvény számos katonai, kulturális és történelmi programmal várja az érdeklődőket Józsefváros szívében, az NKE Ludovika Főépület előtti téren.

- Részletek
- Írta: mti.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Programok, események
Az első elődöntővel szerdán megkezdődik az idei Nagy-Szín-Pad! A VOLT Produkció és a Petőfi Rádió tehetségmutatójának mezőnyéből elsőként a Follow the Flow és a KosziJanka ad egy-egy órás koncertet az Akvárium Klubban.

- Részletek
- Írta: mti.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Programok, események
Pénteken a második adással folytatódik a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató ötödik, Kamara Virtuózok elnevezésű évada, az adás a Duna Televízióban és a Duna Worldön látható 19 óra 30 perctől.

- Részletek
- Írta: mti.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Programok, események
Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Táncház napját szombaton Budapesten a Liszt Ferenc téren, ahol egész napos tánctanítással, élő zenével és kézműves-foglalkozásokkal várják az érdeklődőket.

- Részletek
- Írta: mti.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Programok, események
Első alkalommal tartják a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) megújult kertjében a Múzeumok Majálisát, melynek keretében több mint száz múzeum és kiállítóhely programjai, koncertek és kézművesvásár várják az érdeklődőket szombaton és vasárnap.

- Részletek
- Írta: mti.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Programok, események
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) zenei gálával egybekötött családi nappal népszerűsíti Befogadlak nevű nevelőszülői programját május 19-én, vasárnap a Várkert Bazárban - jelentette be a szociális ügyekért felelős államtitkár szerdán Budapesten.

- Részletek
- Írta: Kerületi Újság
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Programok, események
Május utolsó hétvégéjén ismét minden a gyerekekről és a gyerekeknek szól a Vasúttörténeti Parkban. Egy hétvége, ahol a nevetésé és a vidámságé a főszerep, ráadásul 14 év alattiaknak a belépés ingyenes.
- Országos bor roadshow indult
- Becéző szavak premier a Szentendrei Teátrumban
- Még van időnk felkészülni az Ünnepi Könyvhétre
- Elindul a #KedvesZsámbék felolvasószínházi sorozat
- XIII. Európai Kerti Vasutak Találkozója
- Zsámbéki Színház 2019
- Az édesapák ünnepére készülünk!
- Made in Asia. Százéves a Hopp Múzeum
- Erdélyből érkezik a Mágnás Miska a Budai Szabadtéri Színházba
- Kétezer programmal várták a látogatókat a Múzeumok éjszakáján
A Budapest rovat további hírei
A címlapról
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.