A Magyar Állami Népi Együttes határon túli, hivatalos elfoglaltsága miatt a Dél-Után sorozat december 17-re tervezett Megidézett Kárpátalja előadását egy héttel korábban, december 10-én játszuk. A bérlet visszaváltására sajnos technikai okok miatt nincs lehetőség. Kérjük, akiknek a december 10-i időpont nem jó, jelezzék a jegypénztárban (+36 1) 225 6056,
Nagy öröm számunkra, hogy a Hagyományok Házát Primának választották, s Prima Primissima díjra jelölték Magyar Népművészet és Közművelődés kategóriában. Az ünnepélyes díjátadóra december 5-én kerül sor, ám addig is lehet szavazni a Prima Primissima Közönségdíjra!
A magyar színpadi néptáncművészetben szinte „elfeledett” Kárpátalja folklórját idézi meg új koreográfiájával a Magyar Állami Népi Együttes november 16-án, vasárnap a Nemzeti Színházban. Megidézett Kárpátalja című műsorukkal a Keleti-Kárpátokban és annak előterében, a Kárpátalján egymás mellett élő népek néphagyományába, dalaiba, táncaiba nyerünk betekintést a Hágókon innen és túlról.
2014. december 14-én rendezzük meg a már hagyományosnak mondható Állatok Karácsonyát.
Helyszín: NOÉ Állatotthon
1171 Budapest, Csordakút utca vége
Időpont: 2014. december 14. vasárnap 11 és 15 óra között
Kérjük, gondoljanak mentett kis védenceinkre idén karácsonykor is olyan szeretettel, ahogyan mi tesszük, hiszen legtöbbjük már olyan szenvedéseken, hányattatásokon ment keresztül, amiket mi el sem tudunk képzelni. Elmondani nem tudják nekünk, így sokszor csak szomorú szemük és hónapokig tartó rettegésük mutatja, hogy mit élhettek át.
Maroknyi kis csapatunk igyekszik megadni nekik mindent, amit csak erőnkből és anyagi lehetőségeinkből telik, de mit sem érnénk, ha a NOÉ család nem állna mögöttünk! Hiszen nem titkoljuk, hogy szükségünk van a Ti segítségére is!
Arra kérünk mindenkit, immár hagyományosan, hogy lepje meg valamelyik védencünket egy kis figyelmességgel. Természetesen nem csak kutyusainkat és cicáinkat lehet meglepni; bármilyen más állatka választható Karácsonyi Kedvencnek! (Gazdasági udvarunk lakói a kukoricadarának, kukoricának, zöldségeknek és gyümölcsöknek örülnek a legjobban.)
Valamennyi fajtamentésünk, speciális projektünk készít karácsonyi kívánságlistát, melyeket folyamatosan közzéteszünk.
Arra biztatunk mindenkit, hogy válasszon magának egy Karácsonyi Kedvencet az Állatotthon lakói közül és ajándékozza meg őt december 14.-én, vasárnap! Minden ajándékozóról, (aki beleegyezik), fényképet készítünk a helyszínen kis védencével együtt!
Forró teával, forralt borral, házi süteményekkel és nagyon nagy szeretettel várunk Mindenkit!
Néhány kedvcsináló kép a tavalyi Állatok Karácsonyáról I T T ! ! !
Az Újbudai Kulturális Intézet (KULTI) Kelenvölgyi Közösségi Házában 2015 januárjától új színházi programsorozatot indít 11EST elnevezéssel.
„Mit üzen a történelem a ma emberének?” a BMK Nyitott Egyetem történelem tagozatának első előadása: „Nem hallottátok Dózsa György hírét? (1514–2014)” címmel tematikus estre várunk minden kedves érdeklődőt a Dózsa György-féle parasztfelkelés és Werbőczy István Hármaskönyvének 500. évfordulója alkalmából.
Szeretettel meghívjuk a „Bűnmegelőzési jó gyakorlatok a közművelődésben” című a Budapesti Népművelők Egyesületével közös szakmai fórumunkra.
November 30-án lezárul az EUROPA CANTAT XIX kórusfesztivál regisztrációjának első üteme.
A kitüntetést a DLA doktori címek mellett november 27-én adják át a MOME Auditórumban.
A Budapest Bábszínház, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, az Örkény Színház, a Szabad Tér Színház és a Vígszínház ügyvezető igazgatói pályázatának kiírásáról döntött egyhangúlag november 26-i ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
Meghirdették a Bad Ischl-i Lehár-fesztivál 2019-ig szóló programtervét. A szokatlanul hosszú, öt évet felölelő tervezet fő célja, hogy lendítsenek az operettfesztivál jegyértékesítésén és turisztikai vonzerején.