Hiába végzett az alapvető jogok biztosa februárban rajtaütésszerű vizsgálatot a Merényi Gusztáv kórház pszichiátriai osztályán – amely borzasztó higiénés és emberi jogi állapotokat tárt fel –, úgy tűnik, a visszaélések a vizsgálat után is folytatódtak.
Szeptember 8-án az Európai Parlament egy nemrégiben összeállított jelentésről szavaz, melyet a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság (FEMM) adott ki.
Botrányos videó látott napvilágot a legnagyobb amerikai abortusz-szolgáltatóról.
Amikor angyalföldi lakásában az idős nő rosszul lett és kórházba vitték, még nem sejtette, milyen kálvária vár rá a következő hónapokban.
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Budapest belvárosi csoportja tisztelettel meghívja Önt soron következő rendezvényére.
A maga nemében egyedülálló kiállítás nyitja meg kapuit „Pszichiátria – Károkozás és halálesetek” címmel csütörtök délelőtt Budapesten, a Lurdy Házban.
Egyedülálló program a Momó Rádió, és az Anima könyvesbolt rendezésében.
A győri férfinak eredetileg alkalmazkodási problémák miatt írtak fel pszichiátriai szereket. Akkor még nem tudta, hogy ezzel olyan lejtőn indult el, amely végül a halálba vezet – számos pszichiátriai szer ismert mellékhatása, hogy öngyilkossági késztetést okoz.
Gondoltál már rá, milyen jó lenne, ha a családi, baráti síelések alkalmával már nem azzal kellene foglalkozni az első nap, hogy fogja a kezdő síelő túlélni az első napot?
Új jelentés tárja fel az összefüggést a pszichiátriai kezelések és az erőszak között.
A Bérház Színház projekt résztvevői szeretettel meghívjuk Önt/Téged a sajtótájékoztatónkra.