Elkezdődött a jelentkezés a vállalkozói tehetségeket támogató START program idei kiírására – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára csütörtök reggel az M1-en.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján 2024 októberében közel 4,7 millióan dolgoztak, azaz immáron több mint egy éve tartósan magas szinten, 4,7 millió körül mozog a foglalkoztatottak száma.
A kormányzattal megkötött hároméves bérmegállapodás hosszú távú, kiszámítható pályára állítja a magyar gazdaságot – mondta Lentner Csaba. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) közgazdász professzora reális esélyét látja, hogy a 2010 óta tartó gazdaságpolitika bázisán 2027-re elérjük az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett bérszínvonalat.
Elindult a BKV ünnepi fényflottája hétfő délután, a fényvillamosokat Karácsony Gergely főpolgármester indította útjára a Hungária Kocsiszínből, amely elé sok érdeklődő, köztük számos kisgyerekes család érkezett.
Futóverseny miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest belvárosában vasárnap, várhatóan 6 és 18 óra között – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján novemberben Magyarországon a benzin átlagára 4 forinttal, míg a gázolajé 2 forinttal volt kedvezőbb a környező országok átlagáránál – hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Az őszi belföldi foglalásokhoz kapcsolódó online fizetések összértékének negyedét SZÉP-kártyával rendezték a Szallas.hu oldalán, ami jól mutatja a kártya népszerűségét.
A világbajnokság színeiben pompázott hétfőn este a főváros legszebb hídja. Hétfőn már minden a vasárnapig tartó versenyről szólt, amelynek sajtóeseményén nagy tapsot kapott az egyik legnagyobb magyar éremesélyes, Kós Hubert is.
Sikeresen megtartotta két Michelin-csillagos minősítését a tatai Platán és a budapesti Stand étterem, további nyolc vendéglátóhely pedig (egyikük újonnan) egy Michelin-csillagot nyert el idén.
A Határtalanul programban minden érvényes pályázatot támogattak, így több mint 50 ezer diák juthat el határon túli területekre – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Facebook-oldalán csütörtökön közzétett videójában.
Magyarországon bevezették a Digitális Állampolgárság Programot (DÁP), amelynek célja, hogy az állampolgárok kényelmesen és gyorsan intézhessék hivatalos ügyeiket mobiltelefonjuk segítségével.