Városi sétával és mozizással készül a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a vasárnapi közlekedési kultúra napjára, amelynek központjába a fenntartható, biztonságos, egymásra figyelő közlekedést helyezi a társaság.

Közleményük szerint a BKK a világnap alkalmából a programjaival arra hívja fel a figyelmet, „mindannyiunk közös érdeke és felelőssége, hogy javuljon hazánkban a közlekedési kultúra”. A kulturált közlekedés iránt elkötelezett cégek és szervezetek immár tizenegyedik alkalommal népszerűsítik a közlekedési kultúra napját országszerte – írja az MTI.

A BKK vasárnap hét különböző, a társaság szakértői által vezetett városi sétával, közös mozizással és egy installációval is várja az érdeklődőket.

A séták többek között olyan témák köré épülnek, mint a megújuló Nagykörút, a pesti viadukt, vagy a gyerekbarát városi terek, de lesz MOL Bubival bejárható biciklis túra is.

Mindemellett a Jane Haining rakparton 10 és 18 óra között a Vigadó tér vonalában a BKK „Innováró installációban” részt lehet venni egy virtuális utazáson is, amelynek keretében a cég fejlesztéseivel is megismerkedhetnek a résztvevők. A délutánt a mozizni vágyók a Corvin moziban zárhatják, ahol egy vonaljegyért cserébe a „Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan” című filmet lehet megnézni, amelyben Budapest ikonikus terei és a fővárosi közösségi közlekedés is megjelenik – írták.

Az események ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek.
A programokról részletesen tájékozódni, illetve regisztrálni a BKK oldalán lehet.

A BKK a közleményében kiemelte, hogy a társaság a fővárosi önkormányzattal szorosan együttműködve, az Európai Unió által elfogadott Budapesti Mobilitási tervben foglaltak mentén igyekszik megteremteni annak a feltételét, hogy ügyfelei kényelmesen, a legmegfelelőbb eszközt választva, nap mint nap biztonságos és fenntartható környezetben közlekedhessenek. A BKK célja, hogy csökkenjen a zaj- és légszennyezettség, javuljon a levegő minősége, élhetőbbé váljanak a zsúfolt fővárosi útszakaszok – olvasható.

 

A Budapest rovat további hírei

Ötven százalékkal magasabb összegben vehetik igénybe a családok 2025. július 1-jétől a családi kedvezményt. Az emelés automatikus, teendőjük csak azoknak van, akik az adóelőleg-nyilatkozatban...
A Szent István körúton folytatódik a nagykörúti villamosvonalak felújításának következő, előre tervezett szakasza, szombattól a 4-6-os helyett egy szakaszon pótlóbusz közlekedik.
A kormány ősszel létrehozná a Mesterséges Intelligencia Hivatalt, amely egyúttal az Európai Unió mesterséges intelligenciáról szóló rendeletének hazai átültetését is szolgálná. A hivatalról egyelőre...
Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség Program – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára az M1 csatornán hétfőn.
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán – közölte a Budapesti Közlekedési...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást végeznek ezen a hétvégén, a Karinthy Frigyes úton pedig kertészek dolgoznak, ezért változik a villamos közlekedése – közölte a...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), jövőre a jelenleginél nagyobb területen elektromos rásegítésű kerékpárokkal bővül a szolgáltatás – közölte...
Június 24-én újra mozgásba lendül a Margitsziget! A Margitszigeti Atlétikai Club és a Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítvány (MOSA) közösen hív minden korosztályt egy különleges nyáresti...
2025. augusztusától felújított, modern és energiahatékony irodák, üzlethelyiségek bérelhetők megújuló Késmárk utcsai (XV. kerület) irodaházunkban.
A 2026-os költségvetési törvényjavaslat összegző módosító javaslatát tárgyalja ma az Országgyűlés, amely ezt követően szavaz is az előterjesztésről, meghatározva a jövő évi büdzsé főszámait – írja...

A címlapról

Ötven százalékkal magasabb összegben vehetik igénybe a családok...
A Szent István körúton folytatódik a nagykörúti villamosvonalak...
A kormány ősszel létrehozná a Mesterséges Intelligencia Hivatalt,...
Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség...
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.