A fogyasztók érdekében és az elektromos hulladék felszámolása céljából az Európai Bizottság az elektronikus eszközök egységes töltésével kapcsolatos jogszabályt terjesztett elő csütörtökön.
A javaslat a töltők csatlakozóinak és a gyorstöltő technológiának az egységesítését célozza. A tervek szerint az okostelefonok, táblagépek, fényképezőgépek, fejhallgatók, hordozható hangszórók és kézi videojáték-konzolok
SZABVÁNYOS PORTJA AZ USB-C LESZ.
Ezen túlmenően az Európai Bizottság azt szorgalmazza, hogy a töltőket és az elektronikus eszközöket külön-külön értékesítsék. "Mindez kényelmesebb lenne a fogyasztók számára, továbbá csökkentené a töltők - gyártásból és ártalmatlanításból adódó - környezeti lábnyomát, ezáltal támogatná a zöld és digitális átállást" - olvasható a brüsszeli testület sajtóközleményében.A döntés az Apple informatikai vállalatot érzékenyen fogja érinteni, hiszen a legnagyobb gyártók között szinte ők az egyetlenek, akik ragaszkodnak a saját szabványukhoz, és már korábban is ellenezték az EU egységesítésre irányuló terveit. Az amerikai óriáscég szerint az egységes töltőre vonatkozó javaslat megállítja az innovációt és még több környezetszennyezést okoz.
Forrás: portfolio.hu