Megjelent Egri László költő és író legújabb regénye, amely a Patrióta címet viseli. A történet 1849-ben indul és Petőfi Sándor rejtélyes sorsának alakulását követi nyomon, abból a fiktív alaphelyzetből kiindulva, hogy a népszerű magyar poéta nem hunyt el a segesvári csatamezőn. A szépirodalmi alkotás az egyén boldogulásának nehézségeit ábrázolja a történelem vad viharában.

A könyv fülszövege: Petőfi (Petrovics) Sándor (1823-1849) 19.századi irodalmunk kiemelkedő, ikonikus alakja. Művészeti jelentősége mellett életének kalandossága is az érdeklődés középpontjába állította. Kevés olyan ember volt a világtörténelemben, akinek sem születésének, sem halálának körülményeivel kapcsolatban nem mondhatunk semmi biztosat. Petőfi Sándor 1849-ben, mindösszesen 26 évesen tűnt el a segesvári ütközet véres forgatagában. 26 évesen komplex irodalmi életművet és egy gyászoló családot hagyott hagyatékul.
Nehéz sors jutott neki rövid élete folyamán. A 21.században is számos találgatás látott már napvilágot Petőfi rejtélyes eltűnésével kapcsolatban. Jelen regény a fikció szellemével kézen fogva próbál válaszokat adni arra, mi is történhetett Petőfi Sándorral 1849 után.


Egri László (1988) Hajdúszoboszlón élő művész. A Patrióta már az ötödik, kiadásban megjelent könyve. Korábbi műveivel országos irodalmi sikerlistákon ért el előkelő helyezéseket. A költő-író a Cédrus-díj kurátora, a Kortárs Költő Liga elnöke, a Polikróm folyóirat alapító-főszerkesztője és több tudományos szakpublikáció szerzője.
Díjai: Év Felfedezettje, Legbefolyásosabb fiatal írók TOP 10-es listájának tagja, Fiatal Költők Kulturális Követe, Művészetpártoló-díj, Év Fiatal Művésze.
Egri László házas, egy gyermek édesapja. Korábban élt Nyírbátorban, Pócspetriben és Debrecenben is. Jelenleg tanár és igazgatóhelyettes egy hajdúszoboszlói középiskolában.

 

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.