A nyugdíjasok áfa-visszatérítését érintő, a pontos szabályozásra vonatkozó információk nélküli, rosszindulatú megjegyzések és kritikák nem többek, mint egyszerű, ócska politikai hangulatkeltés – így reagált hétfőn a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a Könyvelők Országos Egyesületének közleményére.

Álhírek és politikai hangulatkeltés helyett maradjunk a tényeknél! Az áfa-visszatérítést a nyugdíjasok rendkívül egyszerűen vehetik majd igénybe – hangsúlyozta az NGM.

Megerősítették: a kormány számára kiemelten fontos, hogy a magyar családok és nyugdíjasok megfizethető áron jussanak hozzá az alapvető élelmiszerekhez.

Emlékeztettek arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szombati évértékelő beszédében bejelentette:

a kormány az olyan alapvető élelmiszerek, mint a zöldségek, a gyümölcsök és a tejtermékek esetében, az áfa tartalmat vissza fogja adni a nyugdíjasok számára.

Ez egy célravezető és hatékony megoldás, hiszen az áfacsökkentéssel szemben, amely a kereskedelmi láncok és a beszállítók profitját növeli, az áfavisszatérítés biztosan a nyugdíjasok zsebébe kerül.

„Az intézkedés több mint 2 millió nyugdíjas honfitársunk számára jelent célzott és érdemi segítséget” – állapította meg az NGM.

Ismertették: a nyugdíjasok nagyon egyszerűen, a boltban történő fizetéskor, egy, az azonosításhoz szükséges, erre a célra kialakított kedvezmény-kártyával vehetik igénybe a kedvezményt.

Az azonosítást és a fizetést követően a nyugdíjasnak semmilyen egyéb teendője nem lesz, a visszatérítés összege ugyanis automatikusan, utalás (jogosult bankszámlájára) vagy készpénz formájában a rendszeres nyugdíjjal együtt fog megérkezni.

Az intézkedésnek köszönhetően a nyugdíjasok egy bizonyos összeghatárig az érintett alapvető élelmiszerek esetében áfamentesen, vagyis közel negyedével olcsóbban vásárolhatnak zöldséget, gyümölcsöt és tejterméket.
A kormány annak érdekében, hogy még egyszerűbb legyen az igénybevétel, vizsgálja, hogy a fizikai kártya mellett elektronikusan is elérhető legyen a kedvezményre feljogosító, azonosításra alkalmas kártyakód – közölte az NGM.

A Budapest rovat további hírei

Ötven százalékkal magasabb összegben vehetik igénybe a családok 2025. július 1-jétől a családi kedvezményt. Az emelés automatikus, teendőjük csak azoknak van, akik az adóelőleg-nyilatkozatban...
A Szent István körúton folytatódik a nagykörúti villamosvonalak felújításának következő, előre tervezett szakasza, szombattól a 4-6-os helyett egy szakaszon pótlóbusz közlekedik.
A kormány ősszel létrehozná a Mesterséges Intelligencia Hivatalt, amely egyúttal az Európai Unió mesterséges intelligenciáról szóló rendeletének hazai átültetését is szolgálná. A hivatalról egyelőre...
Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség Program – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára az M1 csatornán hétfőn.
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán – közölte a Budapesti Közlekedési...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást végeznek ezen a hétvégén, a Karinthy Frigyes úton pedig kertészek dolgoznak, ezért változik a villamos közlekedése – közölte a...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), jövőre a jelenleginél nagyobb területen elektromos rásegítésű kerékpárokkal bővül a szolgáltatás – közölte...
Június 24-én újra mozgásba lendül a Margitsziget! A Margitszigeti Atlétikai Club és a Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítvány (MOSA) közösen hív minden korosztályt egy különleges nyáresti...
2025. augusztusától felújított, modern és energiahatékony irodák, üzlethelyiségek bérelhetők megújuló Késmárk utcsai (XV. kerület) irodaházunkban.
A 2026-os költségvetési törvényjavaslat összegző módosító javaslatát tárgyalja ma az Országgyűlés, amely ezt követően szavaz is az előterjesztésről, meghatározva a jövő évi büdzsé főszámait – írja...

A címlapról

Ötven százalékkal magasabb összegben vehetik igénybe a családok...
A Szent István körúton folytatódik a nagykörúti villamosvonalak...
A kormány ősszel létrehozná a Mesterséges Intelligencia Hivatalt,...
Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség...
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.