A Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. és a Visit Hungary Zrt. támogatásával hatodik alkalommal hirdette meg a CheckINN turisztikai innovációs ötletversenyt. Idén új vizekre evezhetnek a pályázók, hisz a megmérettetés középpontjában Magyarország egyik legnépszerűbb turisztikai desztinációja, a Balaton áll majd. A legjobb koncepciók megalkotói egymilliós ösztöndíjjal lesznek gazdagabbak, amelyet a díjazottak szabadon felhasználhatnak a pályakezdéshez.

A turizmus változó fogyasztói igényei hazánkban is újszerű megoldások bevezetésére sarkallnak, melyben fontos szerepet játszik a feltörekvő generáció innovatív gondolkodásmódja. A Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány (MTSZA) munkájának egyik fókusza a modern magyar turizmus megteremtésének elősegítése. „Arra biztatjuk a hallgatókat, hogy a Balaton Turisztikai Térség és magának a Balatonnak a turizmusára vonatkozó újító ötleteken gondolkodjanak. Ez lehet meglévő szolgáltatás megújítása, új termék vagy infrastruktúra fejlesztés, kiemelt fontosságot adva a négyévszakosságnak” - fejtette ki Princzinger Péter a VisitBalaton365 ügyvezetője.

A nagyszabású versenyben a pályamunkák két fordulóban kerülnek megmérettetésre. Az első forduló során a szervezők egy maximum 3 perces kreatív videót várnak az egyetemista csapatoktól vagy egyéni jelentkezőktől, amelyben bemutatják az ötletük rövid koncepcióját. A pályamunkákat 2024. szeptember 16. és október 15. éjfél között lehet benyújtani az innovacio.check-inn.hu oldalon keresztül az alábbi három kategóriában:

„Élmények egész évben!”: A kategória célja olyan turisztikai termékek megalkotása vagy fejlesztése, amelyek nem csak nyáron, hanem tavasszal, ősszel és télen is alkalmasak a vendégek megszólítására.

„Újítsd meg!”: A kategória célja a térségben található szolgáltatók és szolgáltatások minőségi megújulásának előre mozdítása

„Balaton Mindenkinek!”: A kategória célja a Balaton célközönségének bővítése, új célcsoportok megszólítása, amely növelheti a térség turisztikai elérhetőségét.

A benyújtott pályázatokat a verseny végén turisztikai szakemberekből álló közönség, valamint zsűri előtt mutatják be.

A Budapest rovat további hírei

Ötven százalékkal magasabb összegben vehetik igénybe a családok 2025. július 1-jétől a családi kedvezményt. Az emelés automatikus, teendőjük csak azoknak van, akik az adóelőleg-nyilatkozatban...
A Szent István körúton folytatódik a nagykörúti villamosvonalak felújításának következő, előre tervezett szakasza, szombattól a 4-6-os helyett egy szakaszon pótlóbusz közlekedik.
A kormány ősszel létrehozná a Mesterséges Intelligencia Hivatalt, amely egyúttal az Európai Unió mesterséges intelligenciáról szóló rendeletének hazai átültetését is szolgálná. A hivatalról egyelőre...
Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség Program – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára az M1 csatornán hétfőn.
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán – közölte a Budapesti Közlekedési...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást végeznek ezen a hétvégén, a Karinthy Frigyes úton pedig kertészek dolgoznak, ezért változik a villamos közlekedése – közölte a...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), jövőre a jelenleginél nagyobb területen elektromos rásegítésű kerékpárokkal bővül a szolgáltatás – közölte...
Június 24-én újra mozgásba lendül a Margitsziget! A Margitszigeti Atlétikai Club és a Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítvány (MOSA) közösen hív minden korosztályt egy különleges nyáresti...
2025. augusztusától felújított, modern és energiahatékony irodák, üzlethelyiségek bérelhetők megújuló Késmárk utcsai (XV. kerület) irodaházunkban.
A 2026-os költségvetési törvényjavaslat összegző módosító javaslatát tárgyalja ma az Országgyűlés, amely ezt követően szavaz is az előterjesztésről, meghatározva a jövő évi büdzsé főszámait – írja...

A címlapról

Ötven százalékkal magasabb összegben vehetik igénybe a családok...
A Szent István körúton folytatódik a nagykörúti villamosvonalak...
A kormány ősszel létrehozná a Mesterséges Intelligencia Hivatalt,...
Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség...
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.